Szóval így akkor az első kaland a decemberi menetrendszerinti FT látogatás. A szerdai napról nem érdemes túl sokat beszélni: reggel nagyon korán kelés, a repülőn még kis munka, meg taktikai megbeszélés, a reptér és az iroda között utolsó információmorzsák beszerzése, majd kb 11től du 4ig csak tárgyaltunk meg egyezkedtünk. Utána kezdődhetett a szabadság!
Mint mindig most is egy laza Oxford street sétával kezdtem a londoni tartózkodásomat. Itt mindig jó sokan vannak, és rögtön átjár a jól ismert london-érzés. Miután a nap igen korán kezdődött nem húztam sokáig az időt, és lmetróztam a nénihez, ahol immár hagyományosan lakni szoktam, ha itt vagyok. Kis beszélgetés után feküdtem is le aludni.
Reggel rá kellett jönnöm, hogy nagyon lazán kezeltem eztt az utat. Övet nem hoztam a farmeromhoz, de ami izgalmasabb, hogy elfelejtettem törölközőt kérni a nénintől. Így most várhatok míg fölébred. Persze, minden megoldódik rövid úton így indulhatok szitibe.
A szokásostól eltérően nem kultúrális feltöltődés lesz ez alkalommal az első. Ellenkezőleg. Szemtelen soppingolásba kezdek. Persze magamnak meg tudom indokolni a szükségességét, de azért délutánra kicsit elszégyellem magam. De csak egy kicsit...
Először londoni utazásaim történelmében napközben el kell jönnöm a szállásomra, mert úgy érzem már leszakad a vállam a sok-sok vásárfiától és még csak 4 óra van és én még annyit szeretnék sétálni. Megkönnyebbülve, felfrissülve indulok vissza. Ezúttal busszal megyek, amelyen szerencsére van hely a felső emeleten, az első ablak előtt. Ez így pont olyan, mintha egy városnéző buszon ülnék J Félelmetes, ezek az óriási buszok, hogy el tudnak lavírozni a szűk utcákban a többi busz és autó között. Ahogy figyelem utunkat, úgy érzem magam, mint Harry Potter, amikor azzal a varázsbusszal megy az Abszol útra, amikor idő előtt elmegy hazulról iskolakezdés előtt. Persze csúcsforgalom van, így 20 perc helyett sztem legalább 1 óra hosszat tartott az út, de persze kit érdekel az idő, ha egyszer szabadságon vagyok.
Covent Garden a cél, szeretném meglátogatni azt a helyes kis artistát, akit a nyáson is többször láttsm. Ő arról híres, hogy egy szál rózsaszín boxer alsóban, láncfűrésszel zsonglőrködik és nagyon kis formás feneke van. A Facebookon saját rajongói oldala van (link). Sajnos ő most nincs itt (bár délután láttam civilben, magához képest nagyon-nagyon felöltözve), mert este fényinstallációs performansz van a piactéren. Az épület tetejéről mindenhonnan kb 2-3 méteres csövek lógnak, melyek belsejében mindenféle színű fények rohangálnak. Mindehez pszichedelikus zene szól. Próbáltam videózni, meg fényképezni, de persze egyik sem adja vissza kicsit sem az élményt. Ezt élőben kell(ett volna) látni.
 |
| From 2008 december - London |
Ahogy innen tovább sétálok egyre nagyobb szomorúság vesz erőt rajtam... Nem először vagyok itt egyedül, de ez most kicsit más. Eddig legalább volt valaki, akit fel lehetett hívni esténként, akinek SMSt lehetett írni, ha épp olyan élmény ért, amit haladéktalanul el kellett mesélni, de ez most nincs. Nagyon vártam már, hogy újra jöhessek az én városomba, de az elmúlt hónap eseményei után, ahogy közeledett az tazás időpontja, egyre inkább azt éreztem, hogy most nem fogom magam olyan jól érezni, mint eddig. És ez így is lett... Gyönyörű minden, de annyival szebb lenne, ha meg tudnám psztani valakivel. Valakivel, aki ugyanolyan bolond mint én, aki ugyanúgy megrészegül az Oxford sztrít forgatagától, a Covent garden, meg a folyó déli partjának az atmoszférájától, aki ugyanúgy élvezi nézegetni azt a színes forgatagot, ami a sokféle-fajta emberből tevődik össze. Valakivel, aki megdörzsölgeti a hátamat, ha épp meg akarok fagyni, és akivel kettesben forraltborozni lehetne a London eye lábánál...
Hát, ennyit az első napról, meg a kezdődő depresszióról. Holnap irány Cambridge, egy új hely, új élmények, remélhetőleg kicsit vidámabb hangulatban.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése